Hajnali horgászkaland

2020.11.19

Mikor beköszöntött a tavasz Pityu elhatározta elmegy és megnézi a közeli horgásztavat. Úgy döntött, korán fog felkelni, hogy még véletlenül se maradjon le a napkeltéről. Mikor a kocsival megérkezett, gyorsan kinézett egy helyet, felszerelte a botját és megcélozta a közeli nádast. A szerelék pont a nádas előtt ért vízbe. A nap pedig szép lassan feltűnt a horizonton, megvilágítva ezzel a vízpartot. Pityu álmélkodva nézte a gyönyörű tájat. Mikor kigyönyörködte magát, letekintett a kapásjelzőjére, majd a következő pillanatban már a vízben volt, mivel a botja elszabadult. Pontosabban a víz alatt dolgozó rejtélyes erők hatására nekiiramodott és szelte a vizet. Pityu minden erejét beleadva erős csapásokkal haladt a botja után, ami már rendesen elcsatangolt. Két kőhajításnyival a parttól érte csak utol az elszabadult pecát. Nagy nehezen kivergődött a partra és siralmas küzdelem vette kezdetét. A hal nem hagyta magát és emiatt a váratlan fürdőzés miatt Pityu vizesruhában, ázva-fázva küzdött a hatalmas harcsával mert Pityu úgy gondolta, akiben ekkora erő van, az csakis egy termetes harcsa lehet. Igaz, sohasem fogott még harcsát, de ha ezekben a percekben valaki megkérdezte volna, mekkora lehet az az állítólagos harcsa, hát valószínűleg fölé lőtt volna úgy egy métert az bizonyos. Érdeklődő turista hiányában azonban nem tudott számot adni erről a megérzéséről senkinek sem. Pont úgy, ahogyan Timi néninek sem tudott kielégítő választ adni az emberi reflexek kialakulására, de az egy kicsit más tészta, ott nem az volt a baj, hogy nem volt kinek mondani, csak az, hogy nem volt mit. Itt a vízparton azonban teljesen fölösleges bármiféle iskolai tanulmányba belebonyolódni. Mondjuk összefügés van benne, de ez megint csak nem visz előre minket időben Pityu harcsájának a megszákolása vagy elvesztése felé tehát ideje visszatérni a gyakorlatba. Pityu erőlködött, a damil pedig vészesen fogyott. Nem számított ilyen nagy ellenállásra és főként nem arra, hogy ma még úszni is fog. Derekasan küzdöttek mindketten. Pityu a bot egyik végén, a másikon pedig az ismeretlen fajtájú és érthetetlenül nagy erejű hal.(Bár azt már tudjuk, hogy ez harcsa, hiszen Pityu megmondta.) Többször is nekiiramodott és az ilyen alkalmak végére a nagy gonddal visszaküzdött damil újra leszaladt és megint csak egészen kevéske maradt a dobon. A nap a fiú szemébe sütött és a hal továbbra sem akarta feladni a küzdelmet.

- No, mi van kölök, fárasztunk?
Az öreg a semmiből tűnt elő, legalábbis Pityu határozottan így látta. Bár az ő helyzetében könnyen elképzelhető, hogy rosszul látta. Lassan egy órája fárasztott. Így viszont lehetősége nyílt elújságolni a hírt.
- Jó napot, Pista bácsi! Valahogy úgy. Harcsa lesz, az bizonyos, abban van ilyen erő.
- Igen? Látta már? Habár a ruhádat elnézve akár meg is foghattad volna ott a vízben. Persze megesik az ilyesmi. Legénykoromban én többször is fürödtem egy-egy peca során. De nagy nehezen szinte mindig meglett a hal.
- Ennek is meg kell lennie, Pista bácsi. Már vagy egy órája fárasztom és mintha gyengülne.
- Csak arra ügyelj, hogy ne te fáradj el elébb, hanem a hal. Erős a szerelés?
- Erős bizony. Meg is lenne már, ha nem a napkeltét vizslatom. Figyelni kellett volna. (Itt egy pillanatra beugrott neki, hogy bioszon is figyelni kellett volna, de a hangulatromboló gondolatot gyorsan el is hessegette.)
- Akkor már vissza is engedtük volna. Tekerjen gyorsan, látszik, hogy fárad! És valóban, a hal több mint egy óra után, mintha gyengülni kezdett volna. Egyre több damil volt az orsón is. Kitartóan fárasztotta a halat és közben egyre közelebb küzdötte a halat. A víz felszíne fodrozódni kezdett, mint a tengerjáró hajók csavarjai után maguk mögött hagyott víz. Az úszó már kint volt a vízből és nagy csapások után először látták meg a halat. Valóban harcsa volt. Pityu harcsája. Pityu megfogta a merítőt és ügyesen kiemelte a halat. Ez viszont egyedül nem ment volna. Pista bácsi azonban szíves örömest segített kis horgásztársának. Nem volt nagy harcsa, alig érte el az ötven centit, de Pityunak ez nem szegte kedvét. Visszaengedték a halat és kicsit megálltak pihenni. Pontosabban csak Pityu, mert Pista bá nem küzdött több mint egy óráig egy harcsával.- Szép fogás fiatalember! - mondta Pista bá és emberesen kezet fogott a nagy harcsahorgásszal. Hazamentek, de erről még sokáig szó esett. Az iskolában a harcsa természetes módon történő növekedésbe kezdett. Először egy méter volt, nem sokkal később már ütötte a kettő métert alulról, de tovább nem nőhetett, mert megjelent egy koronavírus az országban és mindenkinek otthon kellett maradnia. Pityunak a vizsgát is le kellett volna tennie, hogy tovább horgászhasson. A vírus miatt viszont elhalasztották, így Pityunak jó ideig ez maradt az utolsó horgászkalandja. Keserű hónapok jöttek, de a jövőbeli horgászat lehetősége reményt adott neki. Rengeteg reményt.